Reggel 9-kor találkoztunk az egyetem bejáratánál. Kb. fél órát kellett még várni mire megérkezett a busz, hogy beszállhassunk. Az időt beszélgetéssel, poénkodással töltöttük, mint mindig.
Volt egy srác- gondolom a suliújságtól- aki interjút készített pár külföldivel: Hol fognak tanulni? Hogy tetszik nekik a kurzus? Hogy tetszik nekik Dánia? stb.




Idővel meg is érkezett a sárga emeletes busz.  Az ülések olyanok voltak benne,mint a fogorvosnál. Az, hogy a támláját lehet állítani az egy dolog (szinte minden buszban lehet), de volt külön lábtartó is, amit fel lehetett emelni, így extra kényelmesen lehetett utazni.






Az út kb. háromnegyed óra volt Horsensből Aarhusba (egyébként az Aarhust Arhusnak kell írni egy körrel az A tetején, de így is megengedett :-) .

A busz egyenesen a skanzenhez vitt minket. A skanzen a kurzus résztvevőinek ingyenes volt, egyébként felnőtteknek 90 Kr (kb. 3100 Ft), tanulóknak 45 Kr. (kb. 1500 Ft), gyerekeknek (0-17 évig) ingyenes.


A skanzen,aminek a neve Den Gamle By, amit Óvárosnak vagy öreg városnak lehet fordítani, Dánia egyetlen ilyen jellegű nyitott múzeuma. Hasonló a szentendrei skanzenhez, de míg annak inkább falusi, ennek inkább városi jellege van.
A múzemban 75 régi épület található Dánia minden területéről, különböző korokból.




A bejáratnál meglehetősen nagy sorral találkoztunk, annak ellenére, hogy hétfő volt, de szerencsére mi soronkívül bemehettünk. Bent három, 10-15 fős csoportra oszlottunk és mindegyik csoport kapott egy idegenvezetőt, aki körbevezetett minket és sokat mesélt a városról.




Kb. így néztek ki hajdanán is az utcák, csak sokkal mocskosabbak és büdösebbek voltak a mindenféle ürülék és szemét miatt, amit az ablakon át egyszerűen kiöntöttek az  utcára.
A víz nem igazán volt iható, ezért inkább sört ittak. Sokat, kb. 5 litert naponta, és ezt is, wc-k hiányában az utcára ürítették.
Ennek megfelelően, nem volt valami egészséges dolog  városban élni akkortájt.


Sok fertőzés, betegség terjedt akkoriban, elsősorban a rossz higiénia miatt.

Az első épület,amit meglátogattunk egy gyógyszertár volt, melyet 1571-ben építettek. Az épület, mint szinte mindegyik, fa gerendákból épült, és csak díszítésnek használtak téglát a burkolásnál.
Nem csak gyógyszertárként, hanem kémiai laborként is funkcionált.


Meglátogattunk egy dohánygyárat 1800/1850-ből. A dohánygyártás az 1800-as évek elején kezdődött meg Dániában.
Nem kilóra, hanem méterre árulták. A képen lehet látni, hogy kötélszerűre tekerték/fonták a dohányt, majd ezt árulták.
Persze a dohányzás akkoriban nagy luxusnak számított és az emberek azt hitték, hogy valamiféle gyógyszer, mert aki dohányzot az nem érezte az éhséget annyira,
amiből viszont volt bőven abban a korban.



A képen egy alkohol lepárló üzem látható a 19. századból. A brandy és társai olcsó és elterjedt mulatságnak számítottak, a kereskedőknek meg extra bevételt jelentettek, egészen 1917-ig amikor is elkezdték megadóztatni az alkoholt.







Nagyon sok épületet néztünk meg, és mindegyik érdekes volt. Pl. a képen egy korabeli vízimalom látható. Szembe vele volt egy tó, amelyen csónakázni lehetett, valamint kacsák úszkáltak rajta.





Az egyik kis utcában álldogálok, azaz nem mondhatni kis utcának, mert kb. ez volt a megszokott méret pár száz évvel ezelőtt.









Elég sok kiállítást is meglehett nézni. Pl. korabeli baba- és gyerekruhákat. Mondjuk így kiállítva úgy néztek ki, mint lefejezett lebegő szellemek, de érdekes volt.

Volt még plakát kiállítás is. Érdekes volt plakátokat látni a marketing kezdeti időszakából.





Persze nincs Dánia kerékpár kiállítás nélkül. A nagyon korai bringáktól kezdve egészen a legmodernebb bicikliig elég sokminden ki volt állítva.

A kerékpár kiállítás mellett volt még motor kiállítás is. Az is kellőképp színvonalas volt.




A múzemot élő városnak is tekinthetjük. Rengeteg statiszta játszik benne. Pl. a képen látható emberkét a főutcán sétálva szólította le az idegenvezető és 5-10 percig beszélgetett vele, mintha egy pillanatképet ragadott volna ki  a múltból.
Kiderült, hogy a kikötőbe megy, mert új árú érkezett. Azt is elmondta, hogy volt a háborúban, mert nem volt pénze, hogy kiváltsa magát, és egyébként is becsületbeli ügy. Jelenleg egy kereskedőnél dolgozik. Továbbá mesélt a ruházatáról is.


Az élő városhoz tartozik, hogy az utcákat lovaskocsik járták, amire fel lehetett ülni (persze pénzért cserébe).Az udvarokban csirkék, kacsák szaladgáltak.
A ló az utcára ürített, ha éppen kedve volt, így vigyázni kellett, hogy nehogy belelépjünk. Persze ez korabeli szagot adott az utcáknak.




Azért, hogy el lehesen jobban képzelni, hogy milyen is volt ez az élő város, és mennyire részletesen probálják meg életre kelteni az adott kort, leírom a következő kis esetet.

Már épp kifelé tartottunk a múzeumból, amikor az egyik utca végén megláttunk egy csapat gyereket, korabeli öltözékben, ahogyan épp bemennek az egyik épületbe. Kis idő múlva mi is utánuk mentünk. Amikor beléptünk az épületbe, érezni lehetett a füstös levegőt, hisz fával tüzeltek. Az első szobában volt egy madárkalitka, és benne kis madár ugrált és énekelt.

Majd megláttunk egy házaspárt(korabeli öltözékben) a másik szobában, amint éppen beszélgetnek. Amikor észrevettek minket, üdvözöltek, majd hátraszóltak a gyerekeknek, hogy ideje indulni. És egyszer csak a belső szobából elkezdtek özönleni a gyerekek, rötyörögve, amikor megláttak minket. Volt amelyik meghajolt nekünk, volt aki csak továbbment. Teljesen olyan volt, mintha visszamentem volt 150-200 évet az időben és belecsöppentem volna egy akkori család életébe. Nagyon érdekes volt.
A képen éppen a feleséggel fotózkodom.




Ehhez hasonló volt, amikor meglátogattuk a kereskedő házát. Bementünk a belső udvarba, és azt vettem észre, hogy az egyik ajtó kinyílik, majd egy vödörnyi koszos, répás vizet önt ki az udvarra az egyik szolga. Bementünk ezen az ajtón és egy konyhában találtuk magunkat, ahol két nő éppen főzött. A tűzhelyen lobogott a tűz, az asztalon éppen vágták a sárgarépát és a szalonnát.
Majd átmentünk a kereskedő boltjába, ahol mindenféle korabeli árut lehetett vásárolni. Folyamtos volt a kiszolgálás.  A kereskedő amikor meglátott minket, rögtön elkezdte kínálni az áruját, kérte, hogy kóstoljuk meg a kolbászt ami nemrég érkezett. És a kolbászt tényleg meg lehetett kóstolni.

Ugyanilyen jól volt megcsinálva a pékség is. Korabeli öltözet, korabeli bútorokkal és korabeli péksüteményekkel, amelyeket mind meglehetett venni és ki lehetett próbálni. Én egy 3 koronás (kb. 100 Ft) vaníliás-mogyorós karikát vásároltam, ami nagyon finom volt.



A videón a város főtere látszik, ahogy a korábban már megismert emberke likase nevezetű hangszeren játszik.

Ilyen körülmények között lényegesen könyebb történelmet tanulni. Amikor az ember nem csak megtanulja a dolgokat könyvből, hanem érzi is azokat: a szagokat, az anyagokat amit akkoriban használtak, hallja a korabeli hangokat, zenéket.
Sokkal jobban el lehet képzelni, milyen is lehetett abban a korban élni, és így hogy megtapasztaltam elmondhatom, hogy örülök, hogy én a 21. században élek. Még 100-150 évvel ezelőtt sem volt valami szép az élet a városokban. A koszos utcák, a rengeteg betegség.



Bár a fotó annyira nem jó, de lehet látni rajta a négy emberkét (velem együtt) akik belefeledkeztek a nagy városnézésben és végül lekésték a buszt, ami viszont nem várt rájuk.

Így négyen kénytelenek voltuk begyalogolni a városközpontba.



További információk:

HIvatalos oldal:
http://www.dengamleby.dk/

Az Óváros a Wikipedián:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Old_Town%2C_Aarhus